Tózensigoku - Tökéletes természetesség, ANTIK művészi alkotás

Tózensigoku - Tökéletes természetesség, ANTIK művészi alkotás
Japán művész által kézzel festett, ANTIK falitekercs (kakedzsiku)

Eredetire és régire vágysz? Válaszd ezt antik original függő tekercset, amely valamikor 1900 és 1940 között készült kézzel készített mestermű. Ha szeretnél lakásodba antik japán hangulatot, e régi tekercs méltó szimbóluma lehet a japán kultúra iránti vonzalmadnak.  

Kakedzsiku kalligráfia 

A kakedzsiku különleges, antik fali tekercs, kézzel készített művészi alkotás, egyedi és megismételhetetlen. A háttér selyem is kézzel készített. A papír yasen papír. Korából kifolyólag felszínén karcolások és enyhe piszkozódás látható.

Származási kor: 1900-1940
Származási hely: Japán
Anyaga: túlnyomó részt selyem és papír
A kakejiku teljes mérete: 47 cm x 197 cm
Súly: 250-500 g

Az írásjegyek magyarázata

A kakedzsikukon levő írásjegyek sokszor nehezen olvashatóak a bonyolult írásmód miatt, sőt, nem ritkán csak sejtelmesen utalnak a művész kilétére - nem olyan egyértelműen, mint általában a nyugati festmények esetében.  Szakértőnk a következőképpen magyarázza e kakedzsiku írásjegyeit:

A négy karakter közül az egyik, amely egyértelműen kiemelkedik, az utolsó írásjegy 極, ami "extrémet" jelent. A régi kanbunban (ókori kínai költészetben vagy közmondásokban) a 極 általában a 至-t követi. A 至極 (shigoku) jelentése: „rendkívüli”.

A kakedzsiku kontextusában a japán anyanyelvű olyan kifejezésre következtethet, mint a 当然至極, amelyet tozensigoku-nak kell olvasni. A 当然 azt jelentése "természetes", "ésszerű" vagy "magától értetődő".
A „当然至極” együtt jelentheti a „rendkívül természetes” vagy a „legnagyobb” kifejezést, amelyet olyan helyzet vagy eredmény leírására használnak, amely nagyon elvárható vagy nyilvánvalóan rendkívül ésszerű. A kifejezés hangsúlyozza, hogy valami nem csak természetes vagy ésszerű, hanem a legmesszebbmenőkig vagy a legmagasabb fokig az, amely a buddhista ilyenség (Tathatá) fogalomra utal.

Bal oldali függőleges szöveg: 
A sor három részre osztható az alábbiak szerint. 

1.
歓楽島達人語曰 
• 歓 - "Öröm"
• 楽 - "Zene" vagy "Szórakozás" 
• 島 - "Sziget" 
• 達人 - "Szakértő" vagy "Mester"
• 語 - "Nyelv" vagy "Beszél" 
• 曰 – „Mond” (klasszikus kínai szövegekben használatos)

Ez úgy értelmezhető, hogy "Egy mester beszél az örömteli szigeten".

2.
義求浅道也
• 義 – „Igazságosság”
• 求 - "Keress" 
• 浅 - "Sekély" 
• 道 - "Út" 
• 也 - Klasszikus létige (van)

Ez úgy értelmezhető, hogy "Az igazság keresése sekély út."

3.
蕪弥生七八曰
• 蕪 - "répa" vagy "Kabu" vezetéknév
• 弥生 - "Yayoi" (egy név vagy a harmadik hónap a holdnaptárban) 
• 七八 - "hetedik és nyolcadik" 
• 曰 - "Mond" vagy "Dátum"

Ez a rész egy személyhez vagy dátumhoz kapcsolódhat, esetleg "Kabu Yayoi a hetedik és a nyolcadik napon beszél".

A teljes tekercs értelmezése
Ezeket a részeket kombinálva a tekercs átfogó üzenete a következőképpen értelmezhető:

A központi kifejezés "当然至極" (Tōzen Sigoku) kiemelii az üzenetet, ami azt jelenti, hogy "tökéletes természetesség", "teljesen helyes" vagy "a legésszerűbb". Ez valójábsn egy filozófikus tanítás.

A mellette lévő kifejezések szerint egy mester beszél az "örömteli szigeten", valószínűleg egy összejövetelen. Tanításának lényege, hogy felhívja figyelmünket, hogy az igazlelkűség komoly keresése lehet sekélyes út. Másképpen, a sekélyes élvezet akadálya lehet a helyes út keresésének.
Az utolsó rész azt jelzi, hogy valami Kabu Yayoi mondta ezt a hetedik és nyolcadik napon, utalva arra, hogy sok napot töltöttek ünnepléssel.

*****

A kakemono 掛け物, ismertebb nevén kakedzsiku 掛け軸, egy japán tekercsfestmény vagy kalligráfia, amelyet általában selyemszövet élekkel szerelnek fel egy rugalmas hátlapra, így tárolás céljából feltekerhető. Ellentétben a makimonókkal, amelyeket egy sík felületen oldalirányban ki kell tekerni, a kakemonót a szoba belső dekorációjának részeként falra akasztják. Hagyományosan egy speciálisan értékes tárgyak bemutatására kialakított helyiség, az ún. tokonoma 床の間fülkében van kiállítva.

Eredete állítólag a Nara-korszakra (710-794) nyúlik vissza. Eleinte vallási célokra használták őket, fokozatosan sokféle dolgot ábrázoltak rajtuk. A teakultúra fejlődésével a hagyományos japán szalonok díszítőelemeként funkcionáltak. Az Edo-korszak (1603-1868) óta a kakejiku műalkotásként egyre értékesebbé vált.